HTML

magyargerilla

Az oldal alkotói küldetésüknek tekintik: 1. emlékeztetni a Hazával és a Haladással szembeni alapvető kötelezettségekre 2. módszertani kisokos nyújtani egy majdani felszabadító háborúhoz.

gerilla02

ha érdekel...

(közvetlen kapcsolat: magyargerilla@freemail.hu)

Friss topikok

ROVATOK

A magyar nemzet történelmi küldetései II. Összefüggések világviszonylatban

2012.04.16. 13:02 :: Herpetotheres Cachinnans



Európa várható képe 2060-ban.A sötétzöld szín a napjainkban is muszlim többség alatt álló területeket jelzi.

A világoszöld a 2060-ra bizonyosan muszlim-többségűvé váló területeket mutatja.

A halálfejek, illetve a címerek az egyes államok nemzetalkotó népességére vonatkoznak. (Azaz pld. a németországi német nemzetiségűekre, avagy az oroszországi orosz nemzetiségűekre, azaz nem a bevándorlókra, illetve a kisebbségekre.) A halálfejek a népességüket 30%-nál magasabb arányban elvesztő nemzeteket jelzik. A címerek olyan nemzeteket jelölnek, ahol a saját népesség számszerű növekedése várható.

A népességcsökkenés legfőbb oka, a legtöbb nemzetnél, a csekély gyermekvállalási kedvel, azaz hozzáállásbéli hibával magyarázható, ami – mint az a térképen is látszik – nem feltétlenül függ össze az életszínvonallal. (Pl. Az örmények bizonyára nem élnek jobban a belgáknál.)

A népességnövekedés – már ahol van – ott magyarázatra szorul. (A népességnövekedés megállapítása a születési arányszám és a várható életkor növekedési/csökkenési tendenciái alapján lett megállapítva.)

A britanniai angolok, skótok; a franciaországi franciák, várható számszerű növekedése (ami a franciáknál és a skótoknál a ’90-es évek közepe; az angoloknál pedig a 2000-es évek eleje óta figyelhető meg) nem jár együtt azok össznépességen belüli aránynövekedésével, ugyanis rengeteg a bevándorló és azok jóval szaporábbak is – pláne a muszlimok (az 1990-óta az Unióba bevándorlók 90%-a muszlim). Anglia vonatkozásában ez regionálisan is lecsapódik: Londonban, ahol a bevándorlók már most is szinte többségben vannak, bizonyos hogy hamarosan muszlim többség alakul ki. Anglia ennek ellenére rendelkezik azzal a kedvező sajátossággal, hogy bevándorlói többsége ma már Közép-Európából érkezik – köszönhetően az angol nyelvtanulás gátlástalan erőltetésének. Mind Nagy-Britannia, mind Franciaország népessége erőteljesen növekszik, 2060-ra mindkettő eléri a minimum 80-85 milliós népességet: az államalkotó népesség aránya azonban erősen csökkenni fog a bevándorlók szaporodása miatt (míg a franciák gyerekvállalási rátája 1.9, addig a franciaországi muszlimoké 8.1!) ám, mint a térkép is mutatja mégsem az ő esetük lesz a legrosszabb. (Az Unió szaporodási rátája alig haladja meg az 1.3-at.)

A hollandok népességnövekedése jóval gyengébb, a két nyugat-európai „nagyhataloménál”, és ami azt illeti a muszlimok mostanra már le is szaporodták őket – az elmúlt években született csecsemők több mint 50%-a már muzulmán. Azaz a hollandok népességnövekedése aligha nyújt a jövőre perspektívát.

Az oroszok már jelenleg is – európai összehasonlításban – viszonylag szaporák, de népességnövekedésüket jelenleg még visszafogja az ijesztően magas halálozási ráta, ám ismerve az oroszországi modernizációs folyamatok, vagy csak követve a statisztikai trendeket is egyértelműen látható, hogy esetükben is növekedni fog a népesség. Oroszországba a bevándorlás szerencsés mód csekélyebb, mint a nyugati országokba, illetve a bevándorlók többsége maga is a határokon túl rekedt orosz, s ilyen módon veszélyt nem hordoz. Ellenben Oroszország, még a Franciaországinál is nagyobb muszlim populációval bír, ami ismerve Mohamed híveinek hallatlan szaporodási képességét szintén hordoz veszélyeket magában. (Bár a muszlimok – Oroszországban – lényegesen lassabban szaporodnak, mint nyugaton – kb. 3.5.)

A térképen halálfejjel jelölt nemzetek esetében, mint már írtam, a csökkenés 30% feletti, ami pl. Szerbia és Ukrajna estében 60% körüli népességcsökkenést jelent; a spanyoloknál pedig 40% körülit – ami ott is felveti a muszlim többségre jutás esélyét. (Még ha ezt egyértelműen, megfelelő statisztikai előrejelzések hiányában, nem is lehetett jelölni.) A magyarok számbeli csökkenése 25% körülire várható, ami arányaiban – a cigányság gyors növekedése miatt – nyílván még nagyobb csökkenést jelent majd. (A magyarországi magyar szaporodási ráta 1.2 körüli, míg a cigányságé 3.1.) Természetesen a többi jelöletlen ország népessége is csökken, még ha nem is mindegyiké 20-25%-al, de a tény akkor is tény marad. Ez a csökkenés pl. Lengyelország, vagy Horvátország esetében viszonylag enyhe, s ezen országokat a bevándorlás sem sújtja annyira, de a statisztikákat mégsem köphettük szembe a címerek berajzolásával, már csak azért sem, mert a tendenciák alapján tartani lehet tőle, hogy csökkenésük fel fog gyorsulni.

A fentebbi térkép természetesen tévedhet, mint minden előrejelzés, hisz készítői, csupán a mai statisztikai adatokból, illetve a grafikonok mutatta trendekből tudtak kiindulni. Ennek ellenére, valószínű, ha téved, azt pozitív irányba teszi, hisz pl. nem számol további bevándorlási hullámokkal, annak ellenére, hogy azok igencsak valószínűek. Afrika népessége hihetetlen gyorsaságban nő: a 1900-ban még csak 90 és 133 millió között lehetett, 1990-re számuk 650 milliósra nőt, míg a 2005-ös adatok már kicsit több, mit 1 milliárd emberről szóltak. (Igen Afrika lakóinak közel 50%-a 15-éven aluli!) Számuk 2050-re minimum 2 és fél milliárd fősre fog rúgni. – Nos, ez valószínű – hogy továbbra is – érinteni fogja Európát, annál is inkább, minthogy Európa a roppant alacsony népességszáma miatt ideig-óráig sem lenne képes túlélni egy a többi kontinens néptömegeihez arányló bevándorlási hullámot. (1900-ban a világ népességének 21%-a élt Európában, 2000-ben már mindössze 12%, s ez az arány 2050-re – az előrejelzések szerint – mindössze 6-7%-ra fog csökkenni.)

 

Fiatal és elöregedő népeket mutató demográfiai piramisok. Ha a születési ráta kettő alatt van, azaz két felnőttre nem fog jutni – a reprodukcióhoz szükséges –, 2 gyerek, akkor az a nép elöregedésével jár. Ha a születési ráta 2.00 alatt van és emellett a várható élettartam sem mutat már további növekedést, akkor a nép el fog fogyni. (A legtöbb Európai nép korfája „urna” alakot mutat. Az urna alakzat az utolsó stádiumban egy fordított folyadékcseppre emlékeztet, ami egyet jelent a kihalással.)

 

MAGYARORSZÁG TÖRTÉNELMI KÜLDETÉSEI AZ EDDIGI KOROKBAN

„Feladatunk, hogy biztosítsuk a magyar állam területi integritását… Biztosítsuk azt, hogy a magyar állam Európának ezen a részén a jövőben is az emberi haladásnak és a szabadságnak az a tényezője legyen, amely volt a múltban is, és amely magasztos feladatát igyekezett teljesíteni…” ahogy Tisza István mondotta 1918 októberének 17. napján. Ez a nap volt talán az első, amelyen már mindenki tisztán láthatta, hogy az I. világháborút elvesztettük; az ekkortájt megindult belpolitikai csűrés-csavarás vezetett el végül Trianonhoz. De míg Trianon területi és népességi értelemben is tragédiát jelentett, addig Magyarország újbóli függetlenné válása akár áldásosnak is lett volna nevezhető, hisz a magyar nemzetnek egyértelmű, hogy nem feladata az, hogy a németet védje a rá támadóktól, márpedig az előző évszázadokban éppen hogy azt csinálta. Néha még ma is fel-fel hangzanak a Habsburg ihletésű szólamok a németség és a magyarság közös harcáról a nyugati-értékek, a római jogrend, az európai kultúra, az árja faj, stb. védelmében a csúnya, gonosz, barbár szlávoktól, akik már-már körbevesznek minket. Még ma is ezt hallani, nem is kevésszer, pedig hát ennek alapjai egyáltalán nincsenek. Azt, hogy genetikailag nem igazolt ilyen oldalra állnunk már túltárgyaltuk. De ami a történelmi részét illeti, a jogrendszer szempontjából is kár volna tovább hangoztatnunk, hogy Nagy Károly birodalmán és a lengyeleken kívül hozzánk ért el egyes-egyedül a római jog”. Egyrészt mert bár valóban elért – de az osztrák kiegyezés idejéig –, bizony csak egyszer: Werbőczy híres hármas törvénykönyvében; ráadásul abba sem jutott sok belőle. Werbőczy irományát amúgy a magyar jogszolgáltatás mindig is mellőzte használni. Tehát a történelmi magyar jogrend csak alig ismerte, s ráadásképp utálta is a római jogrendet. Nem is baj, mert mint tudvalevő a római jogrend – akkor is – embertelen és eltárgyiasult volt, s így a humánum szempontjából alighanem előnyösebb is volt nem használni, mint használni. A jelenlegi történelemírás (no nem a tudományos, hanem az a bulváros, amit valamiért az iskolákban még mindig tanítanak) amúgy ott is hibázik, hogy a római jogrendet csak a nyugatnak sajátítja ki, hisz ne feledjük, hogy a római jogrend alapdokumentumát (Codex Juris Civilis – Konstantinápoly, ad. 534) a Kijevi Rusz Birodalom később ugyanúgy felhasználta saját jogrendszere létrehozásához, mint ahogy a Frank Birodalom a maga jogrendszere megalkotásához (utóbbi a ma rómainak nevezett jogrendszer) – csak éppen az antik hagyomány más-más elemeit hasznosították. A történelmi Magyarország a maga jogrendjét saját maga építette fel, s ennek során nem félt tanulni sem a nyugattól, sem a kelettől.

De egy civilizáció milyensége nem csak a jogrendjén áll. A magyar civilizáció mind tárgyi, mind szellemi alkotásokban; építőmunkában és feltalálásokban is megfogható, s ezek komplexitásával alighanem meghaladja a környező népekét, azaz képessé teszi hivatására: civilizációt alkotni. 

Magyarország történelmi feladata az elmúlt korokban és ma is az, hogy a Földnek ebben a szegletében, azaz a földrajzi értelembe vett Észak-Balkánon civilizációt alkosson. (Remélem, nem lep meg senkit, hogy földrajzilag a Balkán a „hömpölygő” Drávánál még nem ér véget, hanem természetes földrajzi határvonaláig, az Északi-Kárpátok vonulatáig tovább tart.)

Mint minden civilizáció, így a magyar is, történetét köteles végigharcolni. Egyrészt, hogy az emberiség érdekében terjessze civilizációja értékeit; másrészt, hogy védje azokat. Az értékek, amelyeket Magyarország mindig következetesen védett: a keresztény hit, a fehér faj, a történelmi közösség, a kulturális és jogi vívmányok és a kiharcolt szabadság. A magyar történelem nem más, mint az ezen értékek védelme és terjesztése érdekében folytatott évezredes harc. A XI. és a XII. században a pogány népek, mint a besenyők, a bolgárok, a morvák, a kunok és a horvátok elleni hódító harc, s honvédő háborúk a németekkel és a bizánciakkal szemben, majd a mongol invázió kora. Az Árpád-ház kihalása, s idegen uralkodóházak magyar földek feletti uralkodása kétségkívül messze vitte a nemzetet eredeti ügyétől, de úgy látszik létezett mégis olyasféle összetartozás, ami megőrizte a hazát. A török háborúk beköszöntével (XV. század) minden más lett, a nemzet hivatásának nagy időszakát élte, de aztán a XVIII. századra – a Habsburgok igája alatt – nagyon távol került eredeti küldésétől, s csak a nagy szabadságharcok alatt látszott ismét eredeti lelkülete, eredeti önmaga.

Trianon több szempontból is kényszerpályára állította az országot, és sajnálatosan a Horthy korszak revíziós sikerei is elvesztek a 2. világháború tűzében. A kommunizmus (vagy a finnyásabbak kedvéért hívjuk úgy: megvalósítható szocializmus) idejében a nemzeti küldetést kár is számon kérni. Miképp azt hiszem a rendszerváltás utáni időkben is, hisz az idegen érdeket szolgálókon, természetesen nem lehet számon kérni nemzetietlenségüket.

  

„A német népesség csökkenése már nem állítható meg, ez a csökkenés visszafordíthatatlan. 2050-re a német állampolgárok több mint fele muzulmán lesz.” – közölte a Német Szövetségi Statisztikai hivatal. Túl nagy cirkuszt ugyan nem csinált körülötte a média, de akkor is ez a helyzet. És mi itt élünk, a szomszédban és talán, majd még unokáink is itt fognak élni.

 A NÉMETORSZÁGI ÉS SKANDINÁVIAI DEMOGRÁFIAI ÖSSZEOMLÁS különösképpen fontossá teszi majd Hazánk szerepét a keresztény, europid népek védelmében. Hogy lássuk a német probléma lényegét, az adatok: Németországban 2010 végén 89.1 millió fő élt, amiből 81.8 millió volt német állampolgár, amiből kb. 75 millió a német nemzetiségű. Németország lakossága évi átlagban 900 ezer fővel csökken (többségében németországi németekkel), miközben a születések száma 650 ezer körül mozog (leginkább németországi törökökkel, arabokkal, négerekkel) amihez évi 250 ezer bevándorló is társul. Azaz jelen tendenciák mellett, legkésőbb a 2060-as évekre, Németországban a bevándorlók többségbe kerülnek, ami egyúttal muszlim többséget is fog jelenteni az országban. (És ez egy óvatos becslés, amely nem is veszi figyelembe, hogy e tendencia eleve nem is arányos, hanem exponenciális növekedés eredményeként jött létre, s így várhatóan nem is arányosan fog folytatódni.) Ha ezt az elsősorban Németországot, de kisebb, nagyobb mértékben a többi kontinentális germán népet is érintő folyamatot figyelembe vesszük, akkor kirajzolódik előttünk a majdani Nyugat-Közép-Európa képe. (A népességlecserélődés Franciaországban, Spanyolországban, Svájcban, Ausztriában, Dániában a németországinál lassabban, míg a Benelux államokban és Svédországban valamivel gyorsabban fog végbemenni. – Aztán lassan, de biztosan Portugália és Olaszország is követni fogja őket.)

A közel-jövő Nyugat-Közép-Európája civilizációsan még a jelenleginél is hanyatlóbb lesz, ami aztán egy tovább már ugyan nem hanyatló, de annál veszélyesebb iszlám-Európa létrejöttéhez fog vezetni. Mint azt a ma folyamatai is mutatják, a zsidó tőzsde irányítása alatt álló angolszász államok (az USA, Nagy-Britannia és természetesen Izrael), ez ellen nem kívánnak tenni. Megelégszenek azzal, hogy bábjátékosként ezen folyamatok lefutását úgy korrigálják, hogy az, az ő erszényüknek  is hasznára váljon. Az hogy e politikájuk legtöbbször tényleg hasznos a számukra, már bebizonyosodott: a világháborúk, a dekolonizáció, a hidegháború, az öbölháborúk, az arab forradalmak, mind ezen politika szerint folytak le, számukra pénzügyileg roppant kedvező módon. Annak ellenére, hogy gyakorlatilag mindezen történelmi folyamatok során olyan államokkal és seregekkel kellett együttműködniük; olyan államokat, illetve seregeket kellett felhasználniuk; melyek amúgy ugyanúgy gyűlölték ezen nagyhatalmakat – illetve amit azok képviselnek –, mint azokat az ellenségeket akik ellen felhasználták, felhasználják őket: mégis irányíthatónak bizonyultak, bizonyulnak. Ezen nagyhatalmak félhomályban megbúvó urai úgy hiszik: végülis mindenkinél ravaszabbak, s végül úgy is több legyet üthetnek egy csapással. A Közel-Kelet, Afrika vagy Latin-Amerika megoszthatóbbnak és irányíthatónak bizonyult a számukra, mint akár egy-két közepes méretű európai nemzet. Lássuk át, az ő szemszögükből – a XIX. és a XX. század tapasztalatai alapján a valódi fenyegetést még mindig a civilizációsan valóban fejlett európai, keresztény nemzetállamok jelentik és nem pedig holmi – az előbbiek elleni felhasználás után – nemzeti alapok híján, később megosztható, kijátszható muszlim csőcselék. Az ő szempontúkból nagyon is elfogadható, hogy a nyugat-közép-európai nemzetállamok így tűnjenek el a Föld színéről. Alighanem, ha tehetnék szívesen küldenék hasonló végzetbe a kelet-európai és az ázsiai nemzetállamokat is, hogy végre teljesen fellélegezhessenek. Érdemes szólnunk róla, hogy útibbi nemzetekkel (mármint az ázsiaiakkal) szemben egyelőre tehetetlennek mutatkoznak, éppen ezért, mint az könnyen kiolvasható a magukat „nyugatinak” nevező nagyhatalmak külpolitikájából, inkább Oroszország megsemmisítésére összpontosítanak. Már a ’90-es években megfigyelhető volt, hogy ha a Kaukázusban, vagy Közép-Ázsiában bármiféle kihívója is akad az orosz érdekeknek, azon nyomban sietnek is azt támogatni, pénzel, fegyverrel, médianyilatkozatokkal. A siker érdekében hatalmas pénzeket öltek a rendszerváltás után az orosz média és az ipar felvásárlására. Majd utóbbi kudarca után a hatalmat decentralizáló oligarchák hűségének megszerzésére, majd azok börtönbekerülése után az „emberi jogaik” védelmére. Szerencsére mindezen kísérleteik kudarcot vallottak, utolsóként 2005-ben az orosz kormány a médiát is visszavette a finoman szólva is „nyugatos” izraelita tulajdonosoktól. Az újjászülető Oroszország keresztény és nacionalista, – a ’90-es évek hanyatlását követő, fél évtizedes stagnálást követően – 2009 óta a népessége is viszonylag szépen nő, nem csoda hát, hogy most ő van terítéken. Ennek megfelelően a nyugat a titkosszolgálatok, a média és a diplomácia útjain is erősen támadja az orosz belső rendszert, gyakran a médiában olyan „orosz” ellenzéki vezetőket mutogatva, akik 1%-os, vagy még annál is alacsonyabb támogatottsággal rendelkeznek Oroszországban. De a támadásnak természetesen több spektruma is van: a tádzsikisztáni felkelés, Szerbia bombázása, vagy éppen az Abházia és Dél-Oszétia elleni grúz támadás, a líbiai felkelés és bombázás, a Szíria és Irán elleni – egyelőre még bizonytalan – lépések is mind-mind Oroszország elleni lépéseket takarnak, melyek azt akarják sugallni – ezen országok balvégzetén át –, hogy Oroszország nem tudja megvédeni a szövetségeseit. (Ami azért nem mindig igaz – bár szó se róla Oroszország valóban óvatos duhaj és nem szívesen alkalmazza haderejét határaitól túl távol.) De azért a nyugatiak óvatosak, Oroszország minden szomszédjába, amelyik engedi, haderőt telepítenek (és újabban rakétavédelmi rendszert is), nehéz lenne, nem észrevenni mekkora hangsúlyt fektetnek arra, hogy „megvédjék” Ukrajnát attól, hogy visszaintegrálódtassék Oroszországba, amely amúgy ironikus módon pont Kijevben jött létre ezeregyszáznyolcvanegy-két éve.

Nos, nyilván már felvetődött az olvasóban a kérdés, hogy ¿miért ez a nagy orosz kitérő? A válasz egyértelmű: kényszerből. Oroszország az egyetlen keresztény, europid nagyhatalom, amelyik nem áll izraelita irányítás alatt, és amelyet az iszlámok bevándorlása sem tesz tönkre. Azaz, ha az ötven-hatvan év múlva felálló új Európát nézzük: egyfelől nyugaton van Nagy-Britannia, amely bár olvasztóállam, de az előrejelzések szerint mégsem fenyegeti muszlim többség, illetve az ahhoz kapcsolódó bizonytalan számú liberális államok halmaza. Középen és északon, illetve délen vannak a kevertrasszú iszlámok, valamint a Balkánon és a Kaukázusban a fehér iszlámok. Keleten pedig van egy viszonylag erős, keresztény, fehér Oroszország.  Ebben a sémában látható igazán, hogy mennyire felértékelődik a Kelet-Közép-Európai államok szerepe és itt már elég közel jutunk Magyarország történelmi feladatának felfedezéséhez.

Oroszországtól nyugatra két nagymúltú nemzetállam fekszik: főirányban Lengyelország és az Észak-Balkánon Magyarország. Mindkét állam nagy feladat elé néz majd a jövőben. Mint arról már írtam, Lengyelországban csak lassan csökken a népesség, míg nálunk meglehetősen gyors a népesség csökkenése. Lengyelországnak 37-38 millió lakosa van, 95%-ban lengyel, Magyarországnak állítólag közel 10 millió lakosa lehet (Valójában kb. 9 millió. A népszámlálás csak egy rossz tréfa volt... Több százezer embert számoltak el kétszer is, háromszor is – de erről majd egy másik cikkben.), amiből kb. 9 millió magyar (ha a reálisabb 9 milliós összlakosságszámmal számolunk, akkor 8), amit valamivel több, mint 2 millió további magyar egészít ki a Kárpát-medencében. Tehát, mint az látható, ha nem változik valami, Magyarország nem lesz abban az állapotban, hogy teljesítse történelmi küldetését.

Ha a magyarok az ügyükben mégis akarnának változást, akkor annak most kellene bekövetkezni, hisz több körülmény is van, ami sürget.

Az, hogy Magyarország fölé a térképen még nem került halálfej, nem jelenti azt, hogy a nemzet ne tűnhetne el akár már fél évszázadon belül a térképről. Ennek oka egyrészt a már említett alacsony születési ráta, másrészt a de facto kivándorlás magas volta, harmadrészt a cigányság ezzel párhuzamosan zajló erőteljes népességnövekedése.

De facto kivándorlás alatt a jogilag állampolgárságukat még őrző, de életvitelszerűen már külföldön élők tömegét értem. Sajnos számukról nincsenek megfelelő becslések, de jómagam, ismeretségi körömből kiindulva, több százezresre tenném számukat. Úgy veszem észre, az idősebbek egy részét még csak-csak hazacsalja a honvágy – vagy a másik esetben kiviszik maguk után a családjukat is! –, de a többnyire full-liberális fiatalabbakban jellemzően fel sem vetődik a hazatérés gondolata. Ez persze árulás, de úgy látszik, senkit sem izgat.

A cigányság szaporodási rátája 3.1, hivatalosan. – A valóságban sem lehet sokkal magasabb, hisz szerencsére évtizedről-évtizedre csökken a cigány családok gyerekvállalási kedve. Maximum 4.0. – De ez még így is elegendőnek tűnik ahhoz, hogy harminc éven belül nagyobb csecsemőproduktumot jelentsen, mint amennyit a magyarok szülnek. (Pláne, ha azok a fiatalok kivándorolnak időközben, akik még képesek lennének gyerekvállalásra.) A nagyobb csecsemőproduktumot, további harminc év multán, amikor a következő generáció is felnő, már az összlakosságszámban is – akkor már elkerülhetetlen módon – cigány többség fogja jellemezni. És ha még bevándorlókkal is számolunk – márpedig kell –, akkor ez még annál hamarabb következik be. És ha egy bizonyos szint alá csökken az anyanépesség, akkor már nincs tovább.

Mielőtt még „cső-rasszistának” hisz az olvasó azelőtt közlöm, hogy e kis fejtegetésemben nem motivál semmiféle gyűlölet, csupán azon ténynél próbálok meg kilyukadni, hogy egy cigány többségű ország már nem fogja a magyar nemzetet jelenteni. A történelemben még nem volt arra példa, hogy egy eltérő rasszú etnikumot sikerült volna úgy integrálni egy más rasszú népbe, hogy előbbi volt népszámbeli fölényben. (Illetve amire még is akad példa, az mind europid-mongoloid vonatkozású, ami meg perpillanat nem érdekel minket.) Más rasszú csoportok integrálása már csak azért sem valósítható meg, mert a biológiai különbségek túl nyilvánvalóak hozzá, hogy adott csoport tagjaiban ne ébredjen fel az egymás iránt összetartozás érzése, s azzal együtt izolálódásuk a társadalomtól, s tömegessé válásuk estén, idővel, szembeszegülésük a nemzeti érdekekkel. A tapasztalatok szerint egy idegen rasszból származó tömeg csak akkor integrálható, hogyha létszáma csekély és tagjai nem szerveződhetnek közösségekbe. Az integrálás módja akkor kétféle lehet – 1. demográfiai úton (szaporodás hiánya) kihal. 2. csekély létszáma révén viszonylag kis hatást kifejtve beolvasztható a nemzet eredeti rasszába. Jelenleg, Magyarországon ezekhez a lehetőség nem adott, így csak egy út lenne járható: a túlszaporodásuk. Ez bár nem hangzik könnyűnek, de valójában, még nem lenne olyan nehéz, hisz a túlszaporodásukhoz még nem kellene elérni azt a produktumot, mint ők, hisz még mindig jóval több a szülőképes magyar nő van, mint a cigány. Egyébiránt az a 4.0 arány sem olyan túl magas, a XIX. század folyamán – mi magyarok – erősebben is teljesítettünk. (Korábbról kimutatások ugyan nincsenek, de valószínű, hogy azelőtt is.)

Magyarország előtt nincs más út, ha meg akar menekülni, illetve teljesíteni akarja az Úr által a XXI. századra rá rótt feladatát, mint hogy demográfiai problémáin felülkerekedjék. Ehhez azonban teljesen új rendszer kellene, és itt nem csak az anyaság támogatásának a rendszerére gondolok. Na persze azt is támogatni kellene, a kifogásként emlegetett pénzügyi terheket az államnak átvállalnia, mi több plusz ösztönzéseket kitalálni. (Mint Oroszországban.) Továbbá abortusztilalmat bevezetni a magyar nőkkel szemben, sőt esetleg – a helyzet súlyosságára való tekintettel – fogamzásgátlási tilalmat is életbe léptetni. De előbbiek mellett, a megoldás legfőbb eszköze, leginkább mégiscsak a hazaszeretet újjáélesztése lehetne. Ha eljönne az a sorsfordító változás, ami hazaszeretetre sarkalná a magyar népet, akkor nyilván, hogy az hazaszeretetétől vezérelv nem hagyná elpusztulni Hazáját, veszni fajtáját és hitét, hanem megtenné azt, ami Istentől eredően kötelessége. A magyarság jövendőjének elsősorban ez, a hazafiasság és a szaporodás adhatna alapot. S ez lenne az, ami lehetővé tenné, hogy a nemzet teljesítse szent történelmi küldetését ebben a században is, miként azt teljesítette az eddigiekben is.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Magyarországnak naggyá kell válni, s meg kell védeni keresztény hitét és európai fajtája maradékát. Nyilvánvaló, hogy háború jön, méghozzá egy olyan háború, amelyben groteszk módon már a harc előtt elnéptelenednek az országok. A hatalmi űrt fegyveres erő kell, hogy kitöltse, ez a történelem menetének egyik alapszabálya. Dél-Kelet-Európát az újjászülető Magyarország kell, majd kitöltse, s megvédje ismét a hitetlenektől. Azonban ehhez, először a saját hitetlenségét kell, legyőzze.

A hazafiasság lángja nem születhet meg korrupt, önző politikusok pártprogramjaiból, akik hangos frázisainak „magyarsága” mögött olyan mély nyugalom ül, hogy akár azt is hajlandóak lennének megvárni, míg semmivé fogy a magyar, ha utána kaphatnának egy-két miniszteri posztot a Magyarországot felváltó új ország első kormányában. A hazafiasság mindig háborúban született – de nem azért mert az a lényege, hanem azért mert az emberek vakok és önzők ahhoz, hogy meglássák a szükséget, vagy ha látják, akkor eljussanak a cselekvésig, amíg helyette a homokba is dughatják a fejüket. Amíg a magyar ember nem szembesül minden nap azzal a borzasztó szükséggel, ami a Haza testét nyomorítja, addig nem ébred rá, hogy cselekedni kéne.

 

„Ne csak merengjünk a múltnak dicsőségén, ne védelmezzük az eltűnt idők korhadó alkotásait, ne csak átkunk és imádságunk szálljon ellenségeink ellen, hanem alapítsuk meg a jövendőt, szerezzünk jogot és szabadságot a népnek, lelkesedést a nemzetnek, s szegezzünk fegyvert, éleset és súlyosat, az ellenség ellen.” (Eötwös Károly)

 Herpetotheres Cachinnans

Szólj hozzá!

Címkék: magyarország iszlám háború kapitalizmus balkán albánia demográfia népességfogyás geopolitika xxi.század európa 2050 európa 2060 népességcser

A bejegyzés trackback címe:

https://magyargerilla.blog.hu/api/trackback/id/tr734453334

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása