Trianon. Mi jut erről eszünk? De itt álljunk is meg egy pillanatra. A kérdés lehet nem is igazán jó. Talán így lenne helyesebb feltenni, hogy mi jut eszünkbe, nekünk, magyaroknak Trianonról. Mi jut eszünkbe nekünk, magyaroknak Trianonról? Az igazságtalanság? Egy katasztrófa? Egy nép meggyalázása? Nekünk, magyaroknak ilyen és ehhez hasonló gondolatok jutnak eszünkbe Trianonról. De mi okozta ezt a számunkra oly szörnyű katasztrófát. Először azt kell megnéznünk, mi vezetett a trianoni békeszerződésig.
A Trianonban megkötött békeszerződést ma a legtöbb történész egy több évszázados hosszú folyamat végpontjának tekinti. Ez a folyamat 1526-ban vette kezdetét, amikor az Oszmán Birodalom Mohácsnál vereséget mért a Magyar Királyság seregére. A következő évtizedekben az Oszmán Birodalom kiterjesztette fennhatóságát a Magyar Királyság egy jelentős területére, legfőképpen az Alföldre és a Dunántúlra. Az ezt követő mintegy 150 éves török uralom a hódoltság időszakaként vonult be a történelembe.
Az Oszmán Birodalom által megszállt ország részekről a magyar lakosság nagy számban elvándorolt. Ennél fogva ezeken a területeken a lakosság létszáma lecsökkent. A törökök kiűzését követően szembeszökő volt e területek alacsony népesség száma. Bár meg kell jegyezni, hogy a királyság teljes területét figyelembe véve a hódoltság ideje alatt nem csökkent le a magyarság létszáma. A XV. század végén 3,3-3,5 millió volt a lakosság száma, míg a XVIII. század elején 4 millió, tehát növekedés figyelhető meg. A problémát így a „lakatlan” területek okozták, nem a királyság lélekszámának csökkenése.
A törökök kiűzését követően a királyság a Habsburg Birodalomba került, mely az Oszmán Birodalomhoz hasonlóan kiterjesztette fennhatóságát a Magyar Királyságra. A gyéren lakott területek feltöltése igen fontos volt a Habsburgoknak, de természetesen a magyaroknak is. Az alföldi, illetve dunántúli területeket külföldi bevándorlókkal, valamint a magyar lakosság áttelepítésével kívánták kipótol. Ebből két féle vándorlási folyamat alakult ki. Egy külső és egy belső vándorlás. A belsőben a magyarok vettek részt, a külsőben pedig a külföldről bevándorlók. A bevándorlók kedvezmények sorát kapták, hogy letelepüljenek a Magyar Királyság területén, és ennél fogva igen nagy számban érkeztek is, főleg németek, szlávok, románok. A XVIII. század során a bevándorlók nagy tömege miatt a Magyar Királyság több nemzetiségű állammá vált.
A francia forradalom által hozott nacionalizmus a XIX. században Európa szerte elterjedt. Lassan a nemzetiségek is felfigyeltek rá. Hangoztatni kezdték összetartozásukat, különállásukat a Magyar Királyságtól, s mind több jogot követeltek maguknak. A magyar politikusok vonakodtak a követeléseket teljesíteni, mert igyekeztek az ország integritását szem előtt tartani. Emiatt elmérgesedett a viszony a magyarok és a nemzetiségek között. Az első világháború alatt a nemzetiségek mind jobban hangoztatták szuverenitásukat. A világháborúban aztán az Osztrák-Magyar Monarchia elbukott és a nemzetiségek lehetőséget kaptak, hogy saját államot alakítsanak. A lehetőséget a győztes antant hatalmak biztosították, akik Németország ellensúlyozására már alkalmatlannak ítélték a Monarchiát. Ezért feldarabolták több kisebb államra, egyrészt kielégítve a nemzetiségek követeléseit, másrészt, hogy az új államokkal ellensúlyozzák Németországot.
A Monarchiával együtt tehát a Magyar Királyság is elbukott. A trianoni békeszerződés aláírására 1920. június 4-én került sor. A békeszerződés értelmében Magyarország 282 870 négyzetkilométernyi területéből 189 907 négyzetkilométert vesztett el, 18 264 533 lakosából pedig 10 649 416 főt. (Horvátország nélkül.) Az 1000 éves Történelmi Magyarország élete ezzel véget ért. Ma már csak egy csonka, az 1000 éves kenyér formájú, magyar virtustól dagadó államra egyáltalán nem hasonlító magába roskadt Magyarország maradt.
A fentiekből kitűnik, hogy valóban egy hosszú és több rétű folyamat okozta Trianont. Logikusan merül fel a kérdés, mit lehet ellene tenni? A két világháború között a magyar politika fő célja a revízió volt, vagyis az elcsatolt területek visszaszerzése. Kezdetben ez kimondatlan volt, majd az 1927-es magyar-olasz barátsági szerződéstől, amikor egy erős hatalom támogatását szereztük meg, mind gyakrabban szót emeltek politikusaink a béke igazságtalan volta miatt. Az országban mindenki a revízió lázában égett. A magyar nép egyhangúan a teljes revízió mellé állt, vagyis valamennyi elcsatolt területet vissza akarták kapni. A politikusok ezt nem tartották igazán reálisnak a nemzetközi helyzet miatt, így ők a lehető legtöbb terület visszaszerzésére fókuszáltak.
Két irányzat bontakozott ki ebből. Az egyiket irredentizmusnak, a másikat revíziónak nevezték el. Maga az irredentizmus olasz eredetű szó, mely olyan politikai törekvés, mely idegen fennhatóság alatt álló területek visszaszerzését célozza meg, akár erőszakkal is. A revízió ellenben erőszakmentes. A nép tehát az irredentizmus, míg a politikusok a revízió mellett álltak.
A második világháború kapujában sikereket ért el a magyar revízió, mely meghatározóbb volt, mint az irredentizmus. Ennek eredményeként került vissza Magyarországhoz a Felvidék déli része, Kárpátalja, Észak-Erdély, valamint a Bácska, a Muraköz és a baranyai háromszög. A második világháborúban azonban ismét a vesztes oldalra kerültünk, így a valamennyi visszaszerzett területet elvesztettük. Sőt további három falut kellett átadnunk Csehszlovákiának az 1947. február 10-én aláírt béke értelmében.
Mi történt azóta a revízió ügyében? Erre egyszerű a válasz. Semmi. 1945/47 óta gyakorlatilag nem történt előre lépés a revízió ügyében, arról már nem is szólva, hogy senki sem emelte fel a hangját a trianoni békeszerződés ellen. Pedig felháborító dolgok történtek és történek folyamatosan, melyek a magyarság önérzetét a sárba tapossák. Nem is kell messzire mennünk, hogy ilyen esetet találjunk.
Emlékszünk 2009. augusztus 21-re, amikor Sólyom László nem léphetet be Szlovákiába? Biztos vagyok benne, hogy mindegyikünk emlékszik rá, abban meg különösen, hogy ez minden igaz magyart vérig sértet. Nevezett napon Sólyom László Révkomáromba akart átmenni, hogy részt vegyen Szent István szobrának avatásán, ám Pozsony diplomáciai levelében ezt egyszerűen megtiltotta. Az a Szlovákia tiltotta meg ezt, mely állam soha sem létezett. Az a Szlovákia, melynek mindenegyes négyzetmétere az 1000 éves Magyarország testéből lett kiszakítva. Ráadásul az különösen fájó, hogy egy Szent István szobor avatásától lett eltiltva a magyar államfő. Egyáltalán mi közük a Szlovákoknak Szent Istvánhoz? Másrészt a szlovák diplomácia, hogy veszi a bátorságot, ahhoz, hogy eltiltson akár csak egy magyart is attól, hogy egy magyar személy emléke előtt lerója a tiszteletét? Ami pedig különösen visszataszító, hogy ezt az Európai Unió áldásával tette Szlovákia. Pedig az Európai Unión belül mindenki szabadon utazhat, nincsenek határok. Ám úgy tűnik ez nem így van.
Számos hasonlóan sértő esetet lehetne még megemlíteni, de kérdem én, van értelme? Aki igazán magyarnak érzi magát, annak nincsen szüksége bizonyítékokra, melyek azt támasztják alá mekkora igazságtalanság volt Trianon. Az egyszerűen tudja, még akkor is, ha abban nekünk is komoly szerepünk volt.
Hogy mit lehet, mit kellene tenni ellene? Jó kérdés. Furcsa mód, ahogy közeledik a békeszerződés aláírásának 100. évfordulója ez a kérdés egyre aktuálisabbnak tűnik. De talán még jobb kérdés, hogy kik lesznek azok, akik szót emelnek ellene immár több mint félévszázados hallgatás után.
Fehér Lovag
