„A sötétség és a bizonytalanság, nagyobbnak tüntet fel minden veszedelmet.”
(Arthur Schopenhauer)
Történelmi időket élünk. Olyan eseményeknek lehetünk közvetlen részesei, amelyek ama bizonyos majdani történelemkönyvekbe, fekete betűkkel lesznek írva. Válság van. Ember fia nem számított rá, senki nem tehet róla, ergo: felelősségre sem vonható senki. Ez nem kitaláció, a Föld országainak majd összes vezetője, így nyilatkozik ez ügyben. Már itt is egyedülálló dologgal állunk szemben, tudniillik azzal hogy ilyen sokan egyetértenek végre valamiben, bár rontja a képet hogy ez az ő ártatlanságukra vonatkozik. Tehát válság. Bizonyára hosszas gondolkodás után jutottak erre a roppant eredeti elnevezésre, hogy válság van pénzügyi, gazdasági, társadalmi vonalon is. Országok tucatjai váltak fizetésképtelenné, nagy és kisvállalatok százai mentek és mennek tönkre. Emberek millióiból lesz minden átmenet nélkül földönfutó, ebben a csodálatos, szabadnak mondott világban. Mindnyájan a válság áldozatai vagyunk szajkózzák egyfolytában a politikusok. Biztosítanak bennünket hogy ők mindent megtesznek annak érdekében hogy kis bolygónkat megszabadítsák ettől a válság nevezetű fertőzéstől. Ugyanígy nyilatkoznak a bankárok, a mamutvállalatok vezetői, nagybefektetők, részvénytársaságok és mindenki, aki érdekelt ebben a fene-nagy kapitalizmusban. Nagy a baj mondják mert az országoknak óriási adóságai vannak, mi több, jó néhányuk a csőd szélére jutott. A bankok is tönkremennek, mert az egyik többel tartozik a máiknak, mint fordítva. Mindenki tartozik mindenkinek. A tartozás, mint fogalom, arról ismerszik meg hogy valaki kölcsönkér valakitől, aki jó estben ad is. De fizetni senki nem tud senkinek. Akarnak persze szegények, de hát ha egyszer nincs, akkor nincs mondják ők. Valahol mégis lennie kell annak a pénznek, valamilyen formában. Egyet teljes bizonyossággal ki lehet jelenteni, a Föld rászorulói, szegényei, árvák és özvegyek között nem osztották szét. Joggal teheti fel a költői kérdést az átlagember, akkor hol a jó fenében is van az a csúnya pénz? Mert ha itt sincs, meg ott sincs, nincs senkinek semmije, akkor csak egy lehetőség maradt. Valahonnan a végtelen fagyos univerzum egy sötét szegletéből érkező rossz szándékú idegenek eltüntették, és valamiféle ördögi praktikákat bevetve, megfertőzték bolygónkat mindenféle válsággal. Felmérték, hogy a Földön akkor tudják a legnagyobb káoszt okozni, ha szétrombolják a gazdaságot, a pénzpiacot, keveredést okoznak a különböző ilyen-olyan százalékos termelési mutatókban, meg mindenben ami a pénzel összefügg. Felismerték, hogy világunkban a profit lett az isten, maga az ember pedig csak itt-ott, mintegy széljegyzet formájába szerepel. Tényleg nincs más lehetséges válasz, minthogy a földönkívüliek művelték volna velünk ezt a csúfságot? Akad valami érdemesebb felelet az alapkérdésre?
Igen, van rá valódi válasz, van rá igazi magyarázat. Aki valami politikai, vagy közgazdasági kaszkadőrmutatványokra számít, az csalódni fog. Amennyiben a tisztelt kuncsaft le, vagy túlfizetett politikai, gazdasági „szakemberek” ide-oda mutogatására, semmitmondó üres szólamokra, érthetetlen terminus technikusra vágyik, arra is van megoldás. Csupán annyit kell tennie, csatornát vált a tv-n, frekvenciát a rádión, vagy az ízlésének megfelelő újságot beszerzi a hírlapárusnál. Butításból, mellébeszélésből, hazudozásból túlkínálat van a piacon. Ezen kis írás elkövetőjének fixa ideája: hogy lehet egyszerűen világosan és őszintén kommunikálni. Mi több, csak így érdemes. Kivétel, ha ezt nem is akarják.
Mi hát a bajok oka? Anélkül hogy Ádámig, Éváig visszamennénk, vagy kerek perec kijelentenénk világuk nagyon rossz irányba halad, esetleg a végzetébe is rohanhat, amire jelen állás szerint jó esélye van.
Néhány száraz, de annál elgondolkodtatóbb adat: a Föld lakosságának 18%-a bírja a megtermelt jövedelem 84%-át, az alsó 20% jövedelme nem éri el az összes megtermelt jövedelem 1,5%-át sem. Nem kell matekzseninek lenni: a lakosság 62%-ának az összes jövedelemnek 14,5%-a marad. Ezek nem csupán a puszta tényeket illusztrálják számokkal, hanem azt a kialakult értékrendet, amiben az ember csak statisztikai adat, költségvetési százalékarány, akit persze négyévente szavazógép módra állítanak.
Idegenbeszakadt, multi-milliárdos hazánkfia, aki azon kevesek közé tartozik, hogy elismerte, ő egzisztenciálisan nagyon jól jön ki a válságból, mert tudja miről is szól a mese valójában. Szóval a következőket mondta a kapitalizmusról: „A piac az egyetlen amelyik képes az egész emberi társadalom és a világgazdaság szabályozására. A kapitalizmus eredeti célja, a termelés hatékonyságának, a fogyasztás mennyiségének és minőségének növelése volt. Mindezzel együtt, a KÖZJÓT, saját, egyéni érdekeink fölé kell emelni. Sajnos ez mára megváltozott, az embereket már nem szimplán fogyasztóként, hanem DOLOGKÉNT kezelik, és ez nagyon nincs jól. Ha ez a folyamat így megy tovább, joggal kell számolni azzal, hogy a rendszer összedől.”
Egy személyes megjegyzés. Bár ez az übergazdag úriember nagyon sok alapítványt hozott létre és működtet világszerte, így Magyarországon is, bizonyára jó néhányuk nemes célzattal jó feladatot lát el. Pénzvadász módszerei miatt, amivel sokaknak okoz kárt és jóval kevesebbeknek hajt hasznot, nekem kicsit sem szimpatikus. Mégis ezzel az állításával alapvetően egyet kell, hogy értsek.
Sajnos a tőke érdekei nem azonosak a társadalom érdekeivel, igényeivel szemben pedig éppen hogy vadidegen. Kétségtelen, hogy a legmagasabb költségtényező az emberi munka, ami viszont a szédületes iramú technikai fejlődéssel mérsékelhető, így tehát a végeredmény a munkaerő iránti igény folyamatos csökkenéséhez vezet. A globális tőke lényegéből adódóan miután sikeresen dologgá abszolválta az embert, oda megy, ahol a feltételek számára a legkedvezőbbek. Például: egy amerikai betanított segédmunkás minimálisan kötelező 9 dolláros órabérét sokallták, majd Nyugat_Európában dolgoztattak 6-7 dollárért. Látván, hogy ugyanazt a robotmunkát, Kelet-Európában is eltudták végeztetni, és itt már csak 2-3 dollár volt munkásonként a költségük. De a legújabb kori rabszolgatartók, már ezt is sokallják, így a klasszikus vándorlási útvonallal ellentétesen nyugatról vonulnak kelet felé, ahol 1 dolláros órabérért is akad bőven jelentkező.
Az emberiségnek az a nagyságrendileg jelentéktelen része, kikhez az összjövedelem közel 90%-a vándorol mostanság már nem oszt vissza semmit, vagy csak igen keveset, és egyre inkább kevesebbet. Argóban ez így szól: lenyelik a lóvét.
Ami végképp elkorhadt, megette a rozsda, düledezik, azt már nem érdemes mázolgatni, le kell bontani úgy ahogy van, vagy hagyni kell összedőlni, mert lejárt az ideje, vagy nem állta ki a próbát. Mégis azt látjuk, hogy a „veszteséges” bankokat évről évre dollár-euró milliárdokkal töltik fel újra és újra. Cégóriásokról derül ki, mintegy „váratlanul”, hogy jó ideje deficitet termelnek, de őket is újrafinanszírozzák hihetetlen mennyiségű pénzekkel. Mamutberuházások tömkelegét kezdeményezik és hajtják végre, melynek a többsége, csillogó-villogó pláza, monumentális bevásárlóközpont. Alagutakat fúrnak a síkságba, hidakat építenek oda, ahol nincs folyó. Mindezek mellett a munkanélküliek sok-százmilliós táborából, csupán néhány ezer, tízezer embertársunknak oldják meg, persze csak egy rövid időre, a problémáját.
A globális tőke kezében van természetesen a politika is. Ők utasítják ugyanis a meghatározó államok vezetőit, azok továbbadják a direktívákat a kevésbé meghatározó országok politikusainak, akik arra lettek idomítva, hogy szolgai módon végrehajtsák gazdáik parancsát, amit csak módjával persze, de honorálnak is. NEKIK. Sarkosan fogalmazva: a dolog lényege az lenne, hogy a szegény maradjon csak szegény, függjön a napi létezése is a mindenkori hatalomtól. Akik a legszegényebbek, a legnyomorultabbak, azok meg egyszerűen dögöljenek meg. A világ valódi irányítóinak, elképzeléseik megvalósításához rájuk már nincs szükség, az általuk meg rémálmodott struktúrába ők már nem illenek bele, mivel még csak propagandacélra sem felelnek meg.
A kisemberek tömegének, egy apró töredékéről, a globális pénzvadászok feltételeztek egy esetleges elszakadási, függetlenedési kísérletet, ezért aztán, a szintén az ő irányításuk alatt álló médiumokon át, félelmetes bárgyúságokkal és kapitális hazugságáradattal, valósággal belesulykolták az emberek agyába, hogy válság van. Élelmiszer is alig akad már a Földön, mert a klímaváltozás így, a terroristák meg úgy… Ezért aztán rövid időn belül, az egész világon úgy felverték az élelmiszerárakat, hogy már-már több hasznot hoz neki mint a fegyver biznisz. Mindezek mellett csak Európában évente több millió tonna élelmiszert semmisítenek meg, dobálnak el. Sikeresen megosztották a társadalmat, valósággal szétszakították azt. A nagykutyák világa, az egy külön világ. A felső középosztályt maguk mellé állították, milliónyi engedmény, kiskapu, adórendszer, stb., még ugyanezen osztály középső részét - nevezzük őket a nevükön, kispolgároknak - érintetlenül hagyták, hiszen velük általában nem volt és nincs is a mindenkor regnáló hatalomnak különösebb gondja. Az ő hozzáállásuk mindig is az volt, hogy csak maradjon meg amim van, nincs szükség semmiféle változásra, mert az nekem csak rosszat hozhat. Ezek az emberek legföljebb úgynevezett „belső ellenállásra” képesek csupán. Azaz nem nyilvánítanak véleményt, metszőleg-vágólag betartják az éppen aktuális törvényeket, passzívak maradnak, befogják a pofájukat.
A legszegényebbeket átengedik a pusztulásnak, a nagy sokaságot, a szegényeket, orwelli nyilvántartás, ellenőrzés mellett függővé teszik a hatalomhoz való minimális alkalmazkodásra, vagyis éppen csak annyival elégítik ki őket, hogy éhen ne haljanak. Mert holnap is, meg öt év múlva is ki lehessen zsákmányolni őket, azért mert szegények, s mert szegények mindig is lesznek.
Ahogy közel ötven évvel ezelőtt Ernesto Che Guevara mondotta:
„Tűzbe és vérbe kell fojtani azokat a poloskákat, akik mások izzadtságából és véréből táplálkoznak, egész addig, míg halomra nem döglenek.”
A mai világban az ilyenfajta megoldásra mutató terveknek talán már nincs helye… Csupán utalás volt arra, hogy a probléma nem újkeletű.
Végezetül, de nem utolsó sorban kijelenthetjük, hogy nincs semmilyen válság. De úgy nincs válság, hogy mégis van, de csak a kisembereknek és a még kisebbeknek. A nagy monetáris-politikai kuplerájban nincs válság. Ők kézdörzsölgetve vigyorognak, a nagy sokaságon (rajtunk), akik birkamód tűrjük el mindazt a méltánytalanságot, amit az életünkkel művelnek.
A válságot tehát nem valami ismeretlen földönkívüliek okozták, vagy a körülmények, amit amúgy mellesleg magunk teremtünk, a válságot, ott nagyon magasan, a rosszfiúk találták ki. Csak itt, csak most, és csak nekünk.
Nem lehet semelyik nemzedéket feláldozni, egy következő nemzedék kétes alapokon nyugvó, esetlegesen jobb élete reményében. Minden politikának elsőszámú, mindenek feletti feladata, a szegénység, a nyomor felszámolása. Ha a szegénység, a nélkülözés, a létbizonytalanság megszűnne, boldogabb lenne az egyén, következésképpen boldogabb családok lennének, stabil, biztonságos társadalom, és végre eljöhetne az igazi haladás kora.
Összefogás kell. Vacak emberek vacak dolgokra koptatták el e szónak nemes jelentését. Nyitott tömeggé kell válnunk, ami arról ismerszik meg, hogy folyamatos növekedése mellett, ez eddig elképzelhetetlenül nagy erőre tesz szert. Így akkor, de csakis akkor, a legnagyobbak, a legerősebbek lábai is megremegnek, és kénytelenek lesznek az addig ellehetetlenített kisemberekkel (igen velünk!) ténylegesen tárgyalni, és innen már karnyújtásnyira lesz a győzelem.
Ha ez az ébredés egy gigászi összefogás formájában rövid időn belül nem realizálódik, annak nagyon fájdalmas, mondhatni rettenetes következményei lesznek… Olyan sötétség fog a világra borulni, amiből ki tudja, lesz-e valaha is kiút. Minden rajtunk múlik. Nem kevesebb, mint a szabadságunk a tét. Csak együtt, közösen tudjuk elhozni azt, amiért József Atilla kiáltott: „Jöjj el szabadság! Te szülj nekem rendet!”
Glin-Saira Ferenc
